A hetedik osztály Purcell Didó és Aeneas című operáját mutatta be a hagyományos év végi előadásán. Azért is választottunk operát, hogy a Waldorf iskolában oly hangsúlyos művészetek közül több juthasson kifejezésre gyerekek előadásában.

A történet Aeneas trójai királyról szól, aki elhagyja hazáját, hogy egy új életet kezdve megalapítsa Rómát. Az útja során találkozik Karthago királynőjével, Didoval, akibe beleszeret. Azonban az istenek arra kényszerítik Aeneast, hogy folytassa az útját és ő magára hagyja Didót.

Purcell az operában elsősorban az érzelmek kifejezésére összpontosított, a dalok a szereplők szenvedéseit és boldogságát jelenítik meg. Az opera zenéje sokszínű, a barokk kor stílusjegyeit hordozza magán.

A gyerekek remekül játszották a karaktereket. Dido és Aeneas alakítását éppen a tragikus érzelmek kifejezése tette igen értékessé. Az udvarhölgyek, a boszorkányok, a matrózok, a mesélők alakjait is sikerült a színpadra varázsolnia a szereplőknek úgy, hogy a közönséget magával ragadta a szép történet.