Rottenhoffer Andrea

1973-ban születtem. Férjemmel öt gyermeket neveltünk, nevelünk. (Mind Waldorf bölcsőben ringtak, ringnak.) Kecskeméten végeztem tanítói és óvónői szakon. Alig szereztem diplomát, már születtek a gyermekeim. Ekkor csöppentem bele egy iskola alapításába Piliscsabán, (ez még nem Waldorf volt, de itt próbálgattam először szárnyaimat a tanításban és kaptam képet arról, hogyan lehet még másképp gondolkodni tanításról), Palánta lett a neve. Utána ragadott magával a Waldorf pedagógia, meglátván az óvodát Piliscsabán. Később elvégeztem a Waldorf óvónő képzést és újra gyermekeim születtek. Mire Egerben diplomát kaptam ének-zene tanárként, megszületett az unokám. Életem során általában a munka talált rám, (én nem voltam annyira ügyes a keresésben), ezért hálásan gondolok azokra az emberekre, akik megálmodták nekem, hogy én mit csináljak. Így alakult, hogy 2003 óta tanítok a Waldorf óvónő képzésen éneket, hogy voltam Waldorf óvónő, foglalkoztam értelmi sérültekkel, tartottam Iciri-piciri Mesés-dalos játékot gyermekeknek és szüleiknek, és hogy most itt vagyok és ének-zenét tanítok.

Ahogy arra vágyom, hogy a gyermekeket megismerjem és megértsem, éppúgy vágyom, hogy megmutassam nekik, mi örömet tud adni a zene, ha megértik és megismerik azt.