Arborétummá alakult a kert
Ismét épült - szépült a tankertünk. Köszönjük az 5.osztálynak a névtáblákat.
A búzamag útja
A 4. osztályban befejeződött és ezzel a 3. osztályban elkezdődött a földművelés epocha. A negyedik osztály tavaly ősszel megművelt egy darabka földet Páty határában, amibe búzát vetett. A hosszú téli álom után a búzamagok hamar szárba szökkentek és június végén az arató családokat már embermagas búzatenger fogadta. Az osztály kicsépelte, majd [...]
Házat épített a harmadik osztály
Szeptember első napjait a Mézes-hegyen töltötte a harmadik osztály. János bácsi és Bandi bácsi vezetésével menedékeket építettek az erdőben. A kis csapatok négy különböző formájú kunyhót készítettek. A gyerekek kiélhették a kreativitásukat és megtanultak együttműködni. A gyerekek tervezik, hogy időnként meglátogatják és megjavítgatják a házaikat. Reméljük, más is használja azokat, akár [...]
Legénden járt a nyolcadik osztály
Legénden járt a nyolcadik osztály A legéndi tangazdaságban járt a 8. osztály. A 3 nap alatt lehetőségük volt gondozni a gazdaság állatait, mely nagy örömükre szolgált. A birkák legeltetése és a tehénfejés különösen érdekes volt számukra. Dolgozhattak a zöldségeskertben, betakaríthatták az aktuális terményeket a gazdaságban, melynek egy részét el is [...]
Iskolánk történetének első ballagása
Iskolánk történetének első ballagása Iskolánk történetének első ballagása volt ebben a tanévben. Drága nyolcadikosok, nagyon fogtok hiányozni... jó utat! "Legyen előtted mindig út, Fújjon hátad mögül a szél, Az eső puhán essen földjeidre, A nap melegen süsse arcodat, S amíg újra találkozunk, Hordjon tenyerén az Isten." [...]
Húsvét
Vártuk, fogadtuk a húsvétot.
Kirándulás
Kirándulás Lovakkal kirándult az első és a negyedik osztály. Csodás kaland volt. Mindenki lóra ülhetett, poroszkáltunk, ügettünk, sőt tisztogattuk is a lovakat. Egy barátságos kecske is végig velünk baktatott.
Kézimunka hírek
Kézimunka hírek A negyedik osztályban a keresztszemes hímzés az egyik fontos tanulnivaló. Először a tervezés, majd az öltés alapvető technikájának megtanulása, begyakorlása következik. Ezután hozzálátnak a gyerekek a tarisznya hímzésének, amely hónapokig eltart. Idén már elkészültek a legelsők. Csodájára járunk... Ezekből a hímzésekből hamarosan tarisznyák lesznek. [...]
Táblarajzaink – 2022 március
Táblarajzaink - 2022 március
Festés óra
Festés az első osztályban Tenger, kék színekkel...
Interjú Pogány Bernadettel a 2022/23-as tanév elsős osztálytanítójával
Interjú Pogány Bernadettel a 2022/23-as tanév elsős osztálytanítójával - Kérünk szépen egy rövid bemutatkozást – mi az, amit szívesen megosztanál a privát életedről? - 1974-ben születtem Budapesten, Gyerekkoromban szüleimmel és két bátyámmal, illetve most családommal is Pilisvörösváron éltem és élek, itt jártam általános iskolába is. A középiskolát az Óbudai Árpád [...]
Harmadik betekintő előadásunk
Harmadik betekintő előadásunk utólag is megtekinthető online Az iskolánk iránt érdeklődő családok számára egy három részes előadás-sorozatot szerveztünk, melynek harmadik, január 27-i részét utólag is megtekinthetitek, mivel a járványügyi helyzet miatt online került megrendezésre. Ennek előnye, hogy most meg tudjuk veletek osztani a beszélgetés felvételét, amely [...]
Pátyi Waldorf Estek: második betekintő előadásunk érdeklődő szülőknek
Pátyi Waldorf Estek: második betekintő előadásunk érdeklődő szülőknek Az iskolánk iránt érdeklődő családok számára egy három részes előadás-sorozatot szerveztünk, melynek második előadását utólag is megtekinthetitek, mivel a járványügyi helyzet miatt online került megrendezésre. Ennek előnye, hogy most meg tudjuk veletek osztani a beszélgetés felvételét, amely három részben került fel [...]
Hófestmények az iskolánk falain
Hófestmények iskolánk falain Tél + hó + hideg = boldog gyerek. Idén az iskolánk falaira hófestményt is készítettek a gyerekek. Köszönjük a fotókat Molnár Erikának!
Sok érdeklődő volt az első betekintő előadásunkon
Sok érdeklődő volt az első betekintő előadásunkon Január 13-án volt a Pátyi Waldorf Estek közül az első. Ezeken az esteken ismerhetik közelebbről és mélyebben meg az iskolánk iránt érdeklődő szülők az Waldorf-pedagógiai programunkat és iskolai életünket. Az első alkalommal a Waldorf-pedagógia alapelveiről és a kézimunka órák világáról beszélgettünk. Nagy [...]















