Híreink2022-12-07T17:39:51+01:00

Mózes előadás volt a 3. osztályban

A harmadik osztály június elsején mutatta be a Mózes című színdarabot. A művet a Biblia szövegének, zsoltárok és versek felhasználásával írta osztálytanítójuk tíz évvel ezelőtt, az akkori harmadik osztályának. "Akkor is jól sikerült az előadásunk, de akkor, tíz éve, túlságosan belefáradtunk. Kockázatos vállalkozás, ha egy osztálytanító színdarabot ír az osztályának. [...]

Pátyi aktivitás

Átadtuk Petőfi körtefáját, az Önkormányzat el is ültette a Füzespatak partján az 56-os emlékmű közelében. Szerdán 18:00 órától a Pedagógusnap keretben Miss Suzy-ék osztályának műsorával egybekötve átadtuk a faragott emléktáblát is. A gyerekek - Illés Eszter vezetésével - további 10 db válogatott körtefát ültetnek a jövő héten Páty gyümölcsösében, melyek [...]

Bemutatkozik drámatanárunk

Fenyvesi Bálint vagyok, 2003-ban érettségiztem a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában. Már érettségi után is jártam egy évet a Solymári Waldorf Tanárképzésre, de ezután inkább színésznek tanultam a Gór Nagy Mária Színitanodában.. Pár évig játszottam egy független színházi társulatban. Dolgoztam mindenféle munkakörben: voltam postás, ügyfélszolgálatos, pincér, futár, eladó. Ez mind érdekes tapasztalat [...]

Énekelj az erdőben – II. Erdei Dalos Találkozó

Madarak és fák napja alkalmából – immár második alkalommal - országos erdei dalos találkozót szervezett az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány. Az Énekelj az Erdőben élménynap az éneklés szárnyaló örömével kapcsolja össze az embereket a természettel. Legyen a mi ajándékunk az erdő felé a szívből jövő énekszó, köszönetképpen az [...]

Dido és Aeneas előadás volt a 7. osztályban

A hetedik osztály Purcell Didó és Aeneas című operáját mutatta be a hagyományos év végi előadásán. Azért is választottunk operát, hogy a Waldorf iskolában oly hangsúlyos művészetek közül több juthasson kifejezésre gyerekek előadásában. A történet Aeneas trójai királyról szól, aki elhagyja hazáját, hogy egy új életet kezdve megalapítsa Rómát. Az [...]

Színt-játszottunk

Az iskola történetében először láthattunk kétnyelvű előadásokat - ezekkel örvendeztette meg a közönséget a 4. és a 7. osztály múlt pénteken. Székely-Tóth Timi felkészítésével a negyedikesek a Narnia-ból és a Lukas és Jim című könyvből, a hetedikesek pedig a Végtelen történet-ből adtak elő magyarul és angolul, illetve magyarul és németül [...]

Petőfi előadás az ötödik osztálytól

A mostani epochán Petőfiről tanult az ötödik osztály. Minden ötödikes kiválasztott egy olyan Petőfi verset, amit ő kedvel és ezekből állt össze az idei előadás. A hozott versek követték Petőfi életét: először a gyerekkor, az édesanyjával való szoros kapcsolata, szerelem, majd a katonáskodás, harc a szabadságért, a nemzetért. Petőfi így [...]

Futónapon jártunk

“Első Családi Futónap Pátyon” rendezvényen képviseltettük magunkat. A Pátyi Waldorf Iskola családi ügyességi pályát szervezett a Bocskai udvarán. Volt csimpaszkodás, célbadobás, lajhármászás, kötéltáncolás, meg sok más kihívás. És ha már ott jártunk, futottunk is. Hoztunk az iskolának: egy arany- (Kalmár Fruzsi, 2,5 km), egy ezüst- (Baglyas Jutas, 5 km) és [...]

Platonikus testekről tanult a 8. osztály

A síszünet után a nyolcadik osztály az 5 szabályos testtel, a platónikus testekkel foglalkozott a főoktatás során. Az ókori görögök tökéletesnek tartották ezeket a testeket és egy-egy elemmel (föld, túz, levegő, víz, éter) azonosították őket. Miközben ezeket a szimmetrikus formákat - tetraéder, hexaéder, oktaéder, dodekaéder, ikozaéder - papírból és agyagból is [...]

Visszatekintés a nyílt napra

Idei nyílt napunk remekül sikerült. Jól érezték magukat nálunk az új érdeklődő családok és sok mindent megtudtak az iskoláról. Egész nap szállt a friss kenyér illata – amit a kicsik süthettek. Volt játék, mese, éneklés, kézműveskedés, kiállítás nézegetés. A beszélgető körökben komoly és fontos témákról esett szó. Hetedikeseink egy színdarabbal készültek, [...]

Go to Top